Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
A MEK-ről letőlthető
művek
"...az igazat mondd, ne csak a valódit" JA
2010. augusztus 20.
IX. évfolyam 8. szám
Következö oldal>>>
Csökken a népesség, a férfi nemzeni lusta,
szeszt iszik, feszt cigizik,
megöngyilkolja magát.
Hamburgert zabál, ki inkább vágyna pacalra,
s ünnepi ételed is
pizza-futár viszi ki.
Autópályán nyisd ki szemed, mert jobbról előznek,
és ha a lámpa piros,
gázt ad az úrvezető.
Látod az utcán az ifjakat, kar és nyak tetoválva,
orrukban fémkarika,
arcukon bamba vigyor.
Külhoni zsebbe kerül lassan sok nemzeti jószág.
Reszketve nézzük, hogy áll
a svájci frank árfolyama.
Labdarúgóink régóta labdába se rúgnak,
s nagy világversenyeken
mind kevesebb az arany.
Régi dicsőségünk még késik az éji homályban...
Mindezekért Trianont
szidja a szittya magyar.
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
 | ||||
Bánatos bús magyar ének
Lépések. Valahonnan. És csend.
Aztán megint. Cipők kopogása,
lefelé a lépcsőn. Megy, lassan
halkul a kopogás, távolodik.
Elnyugszik a csendre. A szív
még dobog, dübörög a szív
az izgalomtól, de a lélegzet
már szabadabban áramlik.
Aztán újból! Hallani, ahogyan jön,
lépeget felfelé a lépcsőn, igen,
jön vissza, visszatér, kopog a cipő
a lépcső márvány erezetén,
kopog, már-már dübörög, szinte,
ott dobog és dübörög az agyban,
egyre közelebb: itt van az ajtó előtt!
Lélegzet fojtva áll a túlsó oldalon.
Csenget. Ajtót kell nyitni.
Kis ablak ki, nyikorog a kilincs,
tekintet a tekintetben:
a szemébe néz az idegen.
Kérdő a pillantása. Számonkérő.
Ő meg hallgat. A szája remeg:
csupán a szája árulkodik. Arról,
hogy mennyire fél.
| ||||
Petőcz András
Az idegen pillantása
Itt a hegyre feltekeredő kavicsos út mellett, vagy odébb a láp helyére betérő néhol füves ösvények között, örökké lappangott bár egy titokzatos eset, mesés vagy legendássá izmosított megjelenítése vagy lejátszása. Az előadás vagy az elmagyarázás igen lényeges volt mindezen dolgokban. Azért mondom így, mert szinte soha nem lett teljesen igaz az a történet, ha a kíváncsi hallgató ember a lényegi, vagy az eset mozgató indítékai felől kutakodott. Könnyű más viselt dolgait eléadni, néha némi átéléssel fűszerezve, talán érdemes. Így hősök vagy rátermett emberek híre kell. Vagy érdekesebb, ha történet részesei mesélték el a történetüket, akár a saját kárukra való hivatkozással is. Mert a fortyogó meséje sem volt más, éppen a tulajdonos kárára való kacagó görcs miatt lett emlékezetessé. Így a vesztesek vagy pipogyák sem restelkednek annyira. Lehet jó, ha az emberek mindennek az idején megkapják a jelzést, tettüket meg lehetne biztosan ítélni. Mert akármiről legyen szó, a vélekedés nem marad el sokáig. Nos, itt van az én nagyon nagy felfedezésem.
| ||||
Váradi József
Tisztára cirkusz
A Nagygöncöl halványul Pesterzsébet felett,
Fáradt szemekkel nézed a billentyűzetet.
A végén átfutod még, mikor végére érsz,
Majd emlékekkel telve te is aludni térsz.
Nekem a torkom száraz, amikor olvasom,
Mert nyolcvan évnyi élet vibrál minden lapon.
Ahol a rossz: tanulság, a jó meg harcban áll,
És mindenütt csalódás, betegség és halál…
Tudod, hogy dőre kérdés a „Mi lett volna ha…”.
Azt látom, válaszod sincs, csak sok-sok tétova,
Bolondos, kósza ötlet. De mégis szíven üt
Az optimizmus, és az alázat mindenütt.
Nem számít az, hogy néhol másképp emlékezem,
Mint ahogy te leírod. Hisz más az életem.
Nekem, látod, mindebből egy porszem sem jutott,
Csak tétován hömpölygő alexandrínusok.
De tudnod kell, hogy még egy fejezet hátra van,
Amit végigszurkoltunk mi itt mindannyian.
Mindenkinek meséld el a nagy küzdelmedet,
Hogy a halált legyőzted, miképp az Istened.
Az volna méltó vége, mert hitet ad nekünk,
Akik gyarlók vagyunk: Ez az egy életünk...
Régen kihúnyt a Göncöl a Kisduna felett.
Nincs más, fogadd ez írást! Én így köszöntelek.
| ||||
APÁM KÖNYVE
| ||||
Avagy: A lecsúszott újságíró nekrológja
Ember! Hallottad már azt a nótát, hogy „de kár volna ezt a madárt lelőni”?Hát hadd éneklem el neked, hogyan lőnek rám mindig az emberek. Pedig én vagyok a legszebb madár, és dalom is üveghangon cseng, mint halljátok: nincs párom kerek e földön. Szemem ragyogásába beleszédül a nap, ezért néha hátat is fordít, azt hiszi, hogy szégyenítem őt direkt, bosszantásul. Elveszi a meleget tőlem, ha a ragyogást nem veheti. Hagyja, hogy dideregjek, néha már vacogok a télben; majd magfagy a szívem. De minél több dér rakódik a tollamra, annál szebben ragyog. És tépném én – és néha kegyetlenül tépdesem is – saját tollaim, csakhogy ne bántsanak az emberek. De minden kitépett tollam helyére három még ragyogóbb nő. Pedig mit tehet arról egy ritkatollú kismadár, hogy azzal büntette a teremtője, hogy ő lett a ritka szépségű tollakkal borított Varázshangú Kismadár.Madárka
Tintakék éjszaka jár-kel ligetünkben
gyöngykavics csikordul léptei nyomán
bársony köpenyébe borzongva bebújva
holdfényes ösvényen lépdel szaporán.
A fekete víznek tajtékja se fröccsen
tört kagylóhéj hever az algás köveken
az éj talpa alatt ha néha megreccsen
megremeg a táj megáll a furcsa idegen.
A mélyben millió vízcsepp áramol
útjából félrelök a fő sodorvonal
zarándok lelkemben dacos csönd honol.
Összezárul, lassan a Párka-olló
éle közt megfeszül az élet-fonal
a kőkereszten felriad a holló.
| ||||
Kajuk Gyula
Halál a parton
NE MÚLJON EL AZ AZ ÉJ, AMI NEM LESZ.
Tested a rejlő hús ne feledje;
távlat a lángot vond szerelemre,
szép a halandó, kit törni teremtesz.
Tűz! Kisanya! Lehetőség-jelmez!
Hulljon a könnyű pernye szememre.
Távlat vagyok, s porra, rettenetre
foszlok széjjel, ha kés ér a szemedhez.
Hátamon téglát hordoz a házam,
anyának szép vagy porzó anyámban,
lábadhoz reményem utat terít,
s járt köveid zöld ködbe takarja:
érezd magad, s tudd, míg kő-kezeid
hullnak, hullanak szárnyas vállamra.
1969.
| ||||
Nógrádi Gábor
| ||||
Ami neked a rét, a széles búzamező
az nekem a Duna fölött kibomló felhő.
Ami neked a nyugalom, a leszálló est,
az nekem az alkonyba simuló Budapest.
Ami neked a lovak futása, kutyaugatás,
az nekem a lárma, a fékcsikorgatás.
Mégis, amikor azt mondom: haza,
benne van a rét, a ló, a kutya,
benne a zaj, a ház, a fékek csikorgása,
a sülő hús, a kenyér, az ablakon a pára,
és benne vagy te, mosolygó szemed, a szád,
erdők, folyók, hegyek, egész Magyarország.
Csöpit már a híre megelőzte. Ida, a felnőtt unokatestvér lelkes beszámolója alapján Tamás már akkor megszerette, amikor még csak reménye volt, hogy hamarosan látni fogja, hiszen apa már ballag vele hazafelé a józsaházi úton. Hogy ez milyen kitűnő vásár volt, azt csak anya nevető kedve jelezte, miután az ifjú leány gyorsan, szinte címszavakban közölte igazi kilétét. Törzskönyvezett. Előhasi, a nyolcadik hónapban, azaz első magzatát elli majd másfél hónap múlva, s ez már elég is volt Tamásnak, hogy egy nyolcéves gyermek sebességével kirohanjon a kapun, végig a falun az alvég felé, és még a rétek között fogadja az új jövevényt.
Messze, a Pacsai-domb tetején látta meg őket először. Mezítláb volt, mint mindig az iskolaszünetben, s vigyázva a makadámút zúzott bazaltköveire, hogy be ne üsse valamelyik lábujját, mert az nagyon fájdalmas volna, vérezne a letépett köröm. Megtörtént már vele, ismeri azt a fájdalmat. 
| ||||
Varga Tibor
AZ ÖRÖK FÉNYŰ RÉT
Szemeit lezárta végleg s immár magához
Láncolta az öröklét varázsát a lány;
Mozdulatlan, de mégis ő vonz a világhoz,
Melyet mi éltetünk a kép túloldalán.
Hajában virágok... S a halvány, bágyadt mosoly
Valami különös és mély álmot sejtet -
Talán Éva lehetett ily elbűvölő egykor,
Miután felfedezte az Édenkertet.
S a színek örvényléséből kitüremkedő
Fedetlen váll - e kicsiny tisztás -, hol az erő,
A teremtő szándék összpontosul,
Mintha mozdulni vágyna, majd megdermed megint;
És a képzelet végül életre kel, és mint
A fény, a kép végtelenébe hull.
| ||||
Pittura metafisica
| ||||
Click here to add text.
Könyvajánló
Tartalom
| ||||
Remsey Jenő
festőművész
| ||||
Mérföldek ezrein túl, egy más világban,
lázadó szívvel gyújtok új tüzet,
míg ti tömjénes cifra körmenetben,
imádjátok petrifájd jobbját,
nem a nagy királyra emlékezem,
azt megteszitek ti, igaz hívek!
-- mert divat most újra a szent imádat...
Kertemben örök-láng ég míg élek,
a felkoncolt ezerek emlékének.
A testvéreknek ég e láng,
kik csak egy törvényt tudtak.
Éltek mint apáik
s áldoztak puszták szabad
népeként az ősi isteneknek...
Hitük erény volt, majd bűn lett
s a bűnösnek... pusztulni kellett.
Míg Vajk, az ifjú király,
gőgös papok, idegen urak lábinál
keresztvíz alá hajtotta okos fejét,
már gyűltek a hittéritő hadak,
-- tán éppen Tesszár mezején, --
hogy karddal, karóval... nem bibliával,
Új isten, új hit, új rend, új törvény
nevében pogány magyart irtsanak.
Azóta is, az ezer véres év alatt,
-- dicső történelem-- mondják,
a NEMZET nevében ölte
magyar a magyart.
Mennyi szenvedés, mennyi jaj!
Égjen e láng... - míg élek -
Elveszejtett pogány ősök,
karón pusztult jobbágy,
bogomil paraszt,
lázadó, vándor céh-legény,
bújdosó kuruc, Jakobinus barát...
mind megannyi jobb sorsra vágyó
testvér emlékének.
| ||||
Kaskötö István
Augusztus 20.
A sugárzás, amely a néma éter,
a cél, idő nélkül forgó körök
örvényén átsuhan s bolygónk egében
mint az élő lét végzete dörög,
alakot vált sejtjeink vadonán, hol
a vágy, düh, kín sava husunkba rág
s az eszmélettelen anarchiából
torkunkra löki üvöltő jaját.
De bennünk külön világot teremt a
történelem, az ész, a képzelet,
s holt milliókat őriző legenda
neveli a szülemlő életet.
A veled s benned forgó végtelenben
tudd hát, ki vagy, s beszélj emberi nyelven!
| ||||
Keresztúri Dezső
EMBERI NYELVEN
Keresztúri Dezső:
Emberi nyelven
1.oldal
próza, versek
2.oldal
3.oldal
4.oldal
| ||||
| ||||
5.oldal
gondolatok
Márai Sándor
Messiás a Sportpalastban
6.oldal
klasszikusaink
Ady Endre
Léda versek
| ||||
| ||||
| ||||
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára
Hozzászólás és nyílvános üzenet kűldése itt>>>
| ||||
